A költészet napján ünnepeltük a Magyar Költészet Napját

A költészet napján ünnepeltük a Magyar Költészet Napját

2022. április 11.

Az Összefogás Nyugdíjas Klub, 2022. április 11-én tartott összejövetelén, miután nagy büszkeséggel gratuláltunk a NYÉSZ által szervezett KI-MIT-TUD-on, Szikszón és a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban megtartott szavalóversenyen elért első helyezéséhez Adámy Ervinnek, és Jávorszky Istvánnénak, sikeresnek értékeltük a korábban eldöntött programok megvalósítását.

A soron következő programok megbeszélésénél úgy döntöttünk, hogy május 9-i, következő összejövetelünkig, különböző okok (húsvét, és a rókafarmi hétvégi ház renoválása) miatt, nem tervezünk a klub tagjai számára összejöveteleket.

A nap szellemiségének megfelelően, megemlékeztünk a költészet napjáról, tudniillik a Magyar Költészet Napját (összejövetelünk napján) Magyarországon 1964 óta április 11-én József Attila születésnapján ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők tolmácsolják a költeményeket. Az első ilyen ünnepet 1956 júniusában tartották, a nyári ünnepi könyvhéten, és csak 1964-ben kapcsolták József Attila születésnapjához.

Klubunkban régi hagyomány, hogy ilyenkor mindenki elmondhatja kedvenc versét/verseit. Most is így volt, s miután a klub elnöke, Alekszandr Szergejevics Puskin: "Nyikita cár és negyven leánya." című versével nyitotta a sort, sorra következtek a klub tagjainak kedvenc versei is.

A verseket, a húsvétra való tekintette húsvéti versek (locsolóversek) elmondása követte, melyek között (a magyar emberek találékonyságát bizonyítandó) sok volt a vírushelyzethez igazodó-, rigmusokba foglaló vers is. A összejövetel jó ízű beszélgetéssel-, élménybeszámolókkal ért véget.

Teszárovics Miklós


"ÖSSZEFOGÁS" NYUGDÍJAS KLUB
 
3530 Miskolc, Vörösmarty u. 35. 5/2.
Telefon: 06/70/548-14-23; FAX: 46/326-951;

e-mail: ossznyugd@citromail.hu
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el