Elégeti-e az infláció a nyugdíjemelést és a 13. havi nyugdíjat?

2022. januárban a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Utoljára 2007. augusztusban volt ennél nagyobb az infláció. A nyugdíjas fogyasztóiár-index 7,4%-os volt januárban, miközben a januári nyugdíjemelés 5%-os volt. A friss KSH-adatok tükrében a nyugdíjas társadalom máris megkezdte az állam hitelezését, hiszen a nyugdíjemelés mértékének másfélszerese az őket érintő infláció.

A nyugdíjasok által a mindennapokban érzékelt áremelkedés ennél is sokkal magasabb, hiszen a fogyasztói kosaruk közel egyharmadát kitevő élelmiszerek ára 10,1, ezen belül az étolajé 33,4, a liszté 31,0, a margariné 21,2, a kenyéré és a baromfihúsé 18-18, a tejtermékeké 17,2, a tejé 16,9, a sajté 15,8, a száraztésztáé 15,1, a péksüteményeké 14,9, a cukoré 11,0%-kal emelkedett.

A 13. havi nyugdíj az egész éves hatását tekintve további 8%-os (x/12x) nyugdíjnöveléssel ér föl, ami nem elszabadult infláció mellett elegendő védelmet adhat a nyugdíjasoknak az áremelkedések ellen. Bár az átlagos infláció ennél alacsonyabb, de látható, hogy egyes élelmiszerek árrobbanása még a nyugdíjnövelés plusz 13. havi nyugdíj kombó által jelentett nyugdíjemelési mértéknél is nagyobb.

Az idősebbek még élénken emlékezhetnek a rendszerváltozást követő 1991-1999 közötti rettenetes inflációs évtizedre, amely elégette a megtakarításokat és térdre kényszerítette mások mellett a nyugdíjasokat is. Érdemes fölidézni, hogyan vadulhat meg az infláció és milyen lassan lehet megfékezni ezt a fenevadat:

A magas infláció Janus-arcú jelenség, hiszen a gazdaságot károsító hatásai mellett hatalmas könnyebbséget jelenthet az államnak, miután az államadósságot könyörtelen hatékonysággal képes erodálni (minden egyéb körülmény változatlansága esetén 100 forint államadósság reálértéke 10%-os infláció 90 forintra csökkent). Az explicit államadósság mellett a nyugdíjígérvényekben megtestesülő implicit államadósságot is zsugorítja az infláció.

Az elszabaduló áremelkedés persze sokkal több kárt okoz, mint hasznot hajt, így a legtöbb állam a mérsékelt, 3% körüli inflációt tartja ideálisnak. Az áremelkedés azonban mágikus politikai ráolvasással nem fékezhető meg, különösen akkor nem, ha az okai jórészt a pandémikus világgazdasági fejleményekben rejlenek (ellátásilánc-gondok, energiaárak egekbe szökése, robbanásszerűen növekvő kereslet, és így tovább). Az elemzők egy része már a 2008-as gazdasági világválság után várta az infláció berobbanását, hiszen a nagy jegybankok mennyisége lazítása lényegében a nyakló nélküli pénznyomtatást jelentette, és a klasszikus közgazdasági tankönyvek szerint a piacra szakadó sokezer milliárd dolláros és eurós pénzesőnek már évekkel ezelőtt hiperinflációt kellett volna okoznia - de a fogyasztói árakban mégsem okozott, helyette rázúdult a tőkepiacokra és ott teremtette meg az évtizedes bikapiac feltételeit. Ha nem csapott volna ránk a pandémia és nem zilálta volna szét a globális kapcsolati hálót, talán még ma sem terjedt volna át az árfelfúvó hatás a tőke- és ingatlanpiacokról a fogyasztói piacra.

Az idei nyugdíjnövelés 200 milliárd forinttal, a 13. havi nyugdíj 371 milliárd forinttal, azaz összesen 571 milliárd forinttal több elkölthető pénzt jelent 2022-ben a nyugdíjasok és egyéb jogosultak két és félmilliós táborának. Ez az összeg önmagában is képes növelni az inflációt - különösen a választások előtt kiáramló többi hatalmas juttatással, a 600 milliárdos adóvisszatérítéssel és a fiatalok 140 milliárdos szja-mentességével együtt -, miközben a fogyasztásra elköltött milliárdok áfa-tartalma vissza is áramlik a költségvetésbe.

A magyar nyugdíjasok szempontjából a fő kérdés persze az, hogy lépést tarthat-e a nyugdíjemelés (akár a 13. havi nyugdíjjal együtt) az inflációval, vagyis megőrizhető-e gyors árnövekedés mellett a nyugdíjak vásárlóereje?

Hogyan emelik a magyar nyugdíjakat?

2012-től a nyugdíjakat minden év januárjában az emelés évére a központi költségvetésről szóló törvényben tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni. Ennek megfelelően 2016-ban 1,6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, 2017-ben januárban szintén 1,6%-kal, novemberben további 0,8%-kal (amit egy összegben fizettek ki), 2018. januárjától 3%-kal, amit novemberben nem követett kiegészítés, 2019. januárban 2,7%-kal nőttek a nyugdíjak, amelyet további 0,7%-kal emeltek novemberben (egy összegben fizették ki az egész évre), 2020. januárjában 2,8%-kal nőttek a nyugdíjak, amit novemberben 1,2% korrekciós emelés követett, 2021-ben az emelés két rendkívüli kiegészítő emeléssel összesen 4,8% volt, 2022. januárban 5%-kal emelték a nyugdíjakat.

Az adott év novemberében pótlólagos nyugdíjemelésben akkor részesülhetnek a nyugdíjasok, ha a KSH inflációs adatai alapján számított mérték legalább 1 százalékponttal meghaladná a januárban érvényes növelési százalékot. Ilyenkor az emelési különbözetet novemberben, januárig visszamenőleg megkapják a nyugdíjasok. Ezt a helyzetet élik meg úgy a nyugdíjasok, hogy ők hiteleznek a magyar államnak az utólagos korrekció időpontjáig, hiszen a nekik járó pénzt használja az állam 10 hónapon keresztül.

Ha a KSH által utóbb kalkulált emelés és a januári növelés közti különbség kisebb 1 százalékpontnál, akkor az egész évre felszorzott többletet egy összegben utalják a novemberi ellátásokkal együtt, és a havi különbözettel növelt összeg lesz a következő évi emelés alapja. Ha év közben módosulna a költségvetési törvényben az inflációs előrejelzés, akkor ehhez igazodva rendkívüli korrekcióra is sor kerülhet, mint történt ez 2021. júniusban.

A nyugdíjemelés közelmúltjában alkalmazott módszerek: próba szerencse?

Jelenleg a nyugdíjemelés kizárólag a tárgyévre tervezett fogyasztóiár-indextől függ. A becslésre alapozott emelés nyilván nagyobb lehetőséget ad a kormányzatnak (akár felül, akár alul kívánja becsülni az inflációt) , mintha az inflációs tényadatok alapján kellene az emelést végrehajtani, mint történt ez a korábbi időszakokban.

2012 előtt ugyanis a tárgyévet megelőző év I-III. negyedévi és az azt megelőző év IV. negyedévi tényleges inflációs rátájához igazították a januári emelés mértékét. Korábban - 2010 és 2012 között - a GDP legalább 3 százalékos növekedése esetén az infláció mellett a nettó kereset emelkedését is belekalkulálták volna a nyugellátások növelésébe, de erre sosem került sor a GDP akkori szerény növekedése miatt. 2010 előtt pedig hosszú ideig a svájci indexálás szerint emelték a nyugdíjakat, vagyis fele-fele arányban kalkuláltak a várható országos nettó keresetnövekedéssel és az inflációval. Ez azonban 2010-ben már fenntarthatatlanul drága megoldásnak bizonyult, pedig ezzel legalább részben meg lehetett előzni a nyugdíjak értékének leszakadását az aktív korúak keresetétől.

Nem véletlen, hogy a nemzetgazdasági átlagbér utóbbi években tapasztalható gyors növekedése egyre több nyugdíjas szervezetet ösztönöz arra, hogy követeljék a vegyes emelés (a svájci indexálás) valamilyen verziójának visszaállítását. Ezt a követelést az ellenzéki összefogás is magáévá tette.

Korábban a nyugdíjemelés technikájának számukra nagyon kedvezőtlen változása különösebben nem tűnt föl a nyugdíjasoknak, hiszen 2014-ig jelentősen - több, mint 8 százalékkal - emelkedett a nyugdíjak reálértéke, annak ellenére, hogy az emelés csak az infláció mértékét követte. Ugyanis 2014-ig négy éven keresztül a kormány a várható inflációt politikai és egyéb nemzetgazdasági megfontolásokból a tényleges mérték fölé becsülte, s miután a becsült infláció mértékével nőttek a nyugdíjak, az alacsonyabb inflációs környezetben gyorsan nőtt a reálértékük. (Az inflációs felülbecslés egyik fontos összetevője a rezsicsökkentés volt.) Természetesen azt megnyugvással fogadták a nyugdíjasok, hogy a plusz pénzt nem kellett visszafizetniük.

Ez az "aranykor" azonban - amely az akkori években felért egy 13. havi nyugdíj porlasztott kifizetésével - 2015-től megszűnt. Attól ugyan nem kellett és nem is kell tartani, hogy visszatér a nyugdíjak 1990-es évtizedre jellemző drámai értékvesztése - a havi átlagos ellátás reálértéke 2001-ben 16 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1990-ben -, de a reálérték-növekedés megállt és a felgyorsult infláció közegében javulás nem is várható.

Ugyanakkor a nyugdíjemelés még ebben a fékezett formájában is rengeteg pénzt emészt föl. Az ONYF állománystatisztikái alapján a nyugdíjemelésre jogosultak száma a lakosság egynegyedét teszi ki: a kétmillió harmincezer öregségi nyugdíjas - ideértve a nők kedvezményes nyugdíjában részesülő több mint 130 ezer hölgyet is - mellett ide tartoznak az egyéb emelésre jogosító ellátásokban részesülők, vagyis összesen 2,5 millió ember.

A nyugdíjkiadásokra fordított átlagosan évi 4000 milliárdos nyugdíjkasszával számolva így egyetlen százalékpontnyi növelés 40 milliárd forintba kerül, vagyis a 2022. évi 5%-os növelés 200 milliárd forintos többletkiadást generál - ami beépül a nyugdíjak értékébe.

Viszont az is teljesen igaz, hogy ha a nemzetgazdasági átlagbér a jelenlegi, az inflációt két-háromszoros mértékben meghaladó tempóban nő tovább, akkor a nyugdíjaknak a - csak inflációval korrigált - vásárlóértéke mindinkább csökken az aktív korúak keresetéhez képest.

Nagyon egyszerű példával élve: ha elméleti esetként a kiinduló összeg mind a nyugdíj, mind az átlagkereset esetében 100 forint, és a nyugdíjak évi 3%-kal, az átlagkeresetek évi 10%-kal nőnek, akkor már három év alatt szélesre nyílik az olló a két pénzösszeg között: a nyugdíj összege háromszor 3% emelés után 109 forintra, az átlagkereseté viszont 133 forintra nő! Ha 5%-os nyugdíjemelést és 10%-os bérnövekedést veszünk figyelembe, akkor a nyugdíj háromszor 5% emelés után 116 forintra, az átlagkereset 133 forintra nő, vagyis a különbség még mindig jelentős. 5% infláció mellett ráadásul a bérnövekedés jellemzően meghaladja majd a 10%-ot, vagyis az olló tovább nyílhat.

EZT A HELYZETET NYILVÁNVALÓAN KEZELNI KELL, S ERRE AZ INFLÁCIÓKÖVETŐ NYUGDÍJEMELÉS NEM ELEGENDŐ.

A nyugdíjak alapjául szolgáló átlagkeresetet úgy állapítják meg, hogy a megállapítás éve előtti év nettó nemzetgazdasági átlagkereseti szintjéhez igazítják az 1988 óta évente keresett, nettósított pénzeket, így adódik egy számított, havi nettó életpálya átlagkereset összeg, amit beszoroznak a szolgálati idő egész években mért hosszától függő, százalékos nyugdíjszorzóval, és ez lesz a nyugdíj összege.

Miután a mindenkori nyugdíjmegállapítás előtti év nemzetgazdasági átlagkereseti szintje a referenciaérték, ezért 2015 óta minden évben sokkal jobban járt az a nyugdíjba menő, aki egy későbbi évben kérte a nyugdíja megállapítását. Emiatt gyakorlatilag ugyanolyan erejű tényező az, hogy melyik évben kéri valaki a nyugdíjat, mint az, amitől egyébként függ a nyugdíj, vagyis a ledolgozott évek száma és az említett életpálya átlagkereset.

Ennek a valorizációs eljárásnak az eredményeként a friss nyugdíjasok nyugdíjának összege a megállapítás évében kielégítően igazodik a nemzetgazdasági átlagkeresethez, de már a nyugdíjazás második évétől megkezdődik a nyugdíj vásárlóerejének relatív csökkenése.

Ennek oka a fenti példában is bemutatott nyugdíjemelési módszer, amely szerint a nyugdíjakat csak az infláció mértékével emelik, így

MINDEN OLYAN ÉVBEN, AMIKOR A NEMZETGAZDASÁGI NETTÓ ÁTLAGKERESET NÖVEKEDÉSI ÜTEME MAGASABB, MINT AZ INFLÁCIÓ MÉRTÉKE, A NYUGDÍJASOK LEJJEBB CSÚSZNAK A VISZONYLAGOS ELSZEGÉNYEDÉS CSÚSZDÁJÁN.

Nem véletlen, hogy egyre erőteljesebb a svájci indexálás visszahozatalára irányuló követelés. Ha a svájci indexálást alkalmazták volna a nyugdíjemelés során 2015 óta, akkor az átlagnyugdíj összege már meghaladná a 200 ezer forintot.

A nyugdíjemelésnek azonban nem csak a relatív lecsúszást kellene lassítania, hanem a korábban megállapított - és emiatt fokozottan zsugorodó értékű - nyugdíjjal rendelkezőkkel szembeni méltánytalanságot is orvosolnia szükséges.

Ezért a nyugdíjemelés rendszerébe a béreket és az inflációt egyaránt követő vegyes indexálás mellett mielőbb célszerű beépíteni a korábbi évek elszegényedési csúszdáján egyre mélyebbre süllyedt nyugdíjak kompenzációs növelését biztosító, azaz a valorizációs szorzók mindenkori értékéhez igazodó korrekciós indexálást is.

Ha ez nem történik meg, akkor a 13. havi nyugdíj csillapító hatása ellenére elkerülhetetlenné válhat a nyugdíjak külön korrekciós célú emelése annak érdekében, hogy csökkenjen a nyugdíjak összegeiben a nyugdíjazás éve szerinti méltánytalan eltérés és a nyugdíjak között kialakult indokolatlan aránytalanság, amelynek semmi köze a nyugdíj alapjául szolgáló keresetek és a szolgálati idő hossza szerint kialakult, indokolt különbségekhez.

Ilyen korrekciós emelésre legutóbb 2005-ben került sor. Az akkori törvény preambulumában foglalt kényszerítő indokok sajnálatos módon 2022-ben is fennállnak:

• a nyugdíjak között kialakult aránytalanságok egyre vállalhatatlanabbak, a medián nyugdíj értékénél (idén 135 ezer forint) akár húszszor, a minimálnyugdíj összegénél (15 éve változatlanul 28 500 forint) akár százszor nagyobb nyugdíjakat is megállapíthatnak, nincs nyugdíjplafon,
• az érintett nyugdíjak arányaiban továbbra sem jutnak megfelelően kifejezésre az aktív korban szerzett szolgálati időben meglevő különbségek (az első húsz év kétszer annyit ér mind a mai napig, mint a második húsz év, miközben az egyes évek értékének rángatózása továbbra is fennáll),
• az érintett nyugdíjak arányaiban - a járulékfizetési plafon 2013-as eltörlése következtében - túlságosan is kifejezésre juthatnak az aktív korban elért, járulékfizetés alapjául szolgáló keresetekben meglevő különbségek, amelyet a degresszió 2013 óta változatlan keretrendszere semmilyen módon nem tud kordában tartani,
• a nyugdíjak összegeiben nemhogy nem mérséklődtek a nyugdíjazás éve szerinti eltérések, hanem egyenesen drámaivá fokozódtak: azonos életpálya esetén egy 2015-ben megállapított nyugdíj lehet, hogy akár 80%-kal alacsonyabb egy idén megállapítandó nyugdíj összegéhez képest.

A valorizációs szorzók növekedése 2015 - 2022 között, ha a 2022. évi szorzók 8,6%-kal nőnek

És még ez sem elég a valóban méltányos nyugdíjemeléshez, hiszen a nyugdíjemelés rendszerének nem csak a nemzetgazdasági nettó átlagkeresettől való folyamatos leszakadást kell kezelnie, hanem a nyugdíjas társadalom szétszakadását is, amit csak

A NYUGDÍJEMELÉS DIFFERENCIÁLT MÉRTÉKE LASSÍTHAT, PÉLDÁUL A SÁVOS NYUGDÍJEMELÉS MÓDSZERE RÉVÉN (A KISEBB NYUGDÍJAS NAGYOBB ARÁNYÚ VAGY NAGYOBB ÖSSZEGŰ NYUGDÍJEMELÉSBEN RÉSZESÜL).

A minden nyugdíjast a saját mindenkori januári nyugdíja összegével egyező összegben megillető 13. havi nyugdíj ezt a szétszakító hatást turbófokozatba kapcsolja, hiszen a 80 ezer forintos nyugdíjban részesülő 80 ezer forintot, a 300 ezer forintos nyugdíjban részesülő 300 ezer forintot kap 13. havi nyugdíj címén, mert a 13. havi nyugdíjnak nincs felső küszöbértéke.

2010-2011 folyamán hatalmas áldozatokkal könnyítettek a nyugdíjrendszer terhelésén (rokkantsági nyugdíjak, korhatár előtti nyugdíjak, szolgálati nyugdíjak megszüntetése, a magánnyugdíjpénztári rendszer visszaállamosítása), aminek hatását persze a nők kedvezményes teljes nyugdíjának bevezetése már akkor jelentősen gyöngítette A 13. havi nyugdíj kiadási igénye (idén 372 milliárd forint) az egy évtizeddel ezelőtti intézkedések pozitív hatását teljes mértékben lenullázza, vagyis a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatósága tekintetében visszahullottunk egy évtizedet, így ott tartunk, ahol a véráldozatok meghozatala előtt tartottunk: vagyis ismét egyre fenyegetőbbé válnak a nyugdíjrendszer finanszírozási nehézségei.

Persze az új plusz kiadás korlátozható lett volna például akként, hogy a 13. havi nyugdíj kifizethető összegét korlátozták volna (az idei átlagos nyugdíjösszeg, 161 ezer forint, vagy a medián nyugdíjösszeg, 135 ezer forint, vagy ezek valamilyen többszöröse lehetett volna például egy felső határ; 2009-ben, az akkori 13. havi juttatás megszüntetése előtt 80 ezer forintban maximálták a kifizethető összeget - ez utóbbi öröklődött a nyugdíjprémium máig hatályos felső korlátjaként).

A nyugdíjemelés svájci indexálásra épülő átalakítása tehát szükséges, de nem elegendő, mellette a nyugdíjmegállapítás éve szerinti valorizációs korrekciót és a nyugdíj összegétől függő sávos korrekciót is be kell építeni az emelés majdani új eljárásrendjébe.

A nyugdíjemelés módszerének optimális megváltoztatásához a korábbi magyar megoldások tapasztalatainak elemzése mellett az élő nemzetközi példák tanulmányozása is elengedhetetlen.

Nemzetközi példák

Ausztria

A megállapított nyugdíjakat első alkalommal a nyugdíjfolyósítás második évében növelik. (A 2022 folyamán megállapított nyugdíjakat első alkalommal 2024. január 1-jétől emelik majd.) Kivételt képeznek a hozzátartozói nyugellátások, ezek összegét első alkalommal főszabály szerint már a megállapítás évét követő év január 1-jétől emelik.

A nyugdíjnövelés mértéke függ

• a tárgyévi referencia-értéktől (Richtwert),
• az ennek alapján meghatározott növelési százaléktól,
• valamint a nyugdíj összegétől (sávos emelés).

A referencia-érték számítását törvény határozza meg, alapjában az előző év augusztusa és a tárgyév júliusa közötti hónapokban mért átlagos fogyasztói árnövekedés mértékétől függ. A referencia-értékre alapozva legkésőbb minden év november 30-áig rendeletben határozzák meg a nyugdíjemelés sávhatároktól függő mértékét

2021-ban a referencia-érték 1,018 volt, a nyugdíjakat pedig a következő módon emelték 2022. januárban:

• 3%-kal, ha a nyugdíj összege nem haladta meg az 1000 eurót,
• 3%-ról 1,8%-ra lineárisan csökkenő mértékben az 1000 - 1300 euró öszegű nyugdíjak esetében,
• 1,8%-kal az 1300 eurónál magasabb nyugdíjak esetében.

Németország

A nyugdíj összegét az aktuális nyugdíjérték (aktueller Rentenwert) mint szorzótényező révén befolyásolja a német gazdasági fejlődés éves alakulása. Az aktuális nyugdíjérték megegyezik annak a havi nyugdíjnak az összegével, ami egy átlagkeresőt illetne meg a tárgyévben. (A keletnémet területekre 2025-ig más aktuális nyugdíjérték érvényes, mint a fejlettebb nyugati területekre.) Az átlagkeresetet a német Nemzeti Számlák alapján határozzák meg.

A német nyugdíjrendszerben minden évben július 1-jén közlik az egy évig érvényes aktuális nyugdíjértéket, amely tehát nem csak az adott évben megállapítandó, új nyugdíjak összegére, hanem a korábban megállapított összes nyugdíj összegére is hat.

Ha az aktuális nyugdíjérték nő, akkor az összes nyugdíj összege ennek megfelelően nő. A törvényi garanciánál fogva az aktuális nyugdíjérték nem csökkenhet, ezért legrosszabb esetben a nyugdíjak összege nem változik a következő évben. Miután az éves kiigazításra minden év július 1-jén kerül sor, így az aktuális nyugdíjérték a tárgyév július 1-jétől a következő év június 30-áig érvényes. 2021. július 1. - 2022. június 30. között az aktuális nyugdíjérték 34,19 euró a nyugati tartományokban, és 33,47 euró a keleti tartományokban

Ennek megfelelően a nyugdíjemelés mértéke 2022-ben

• 5,2% Németország nyugati tartományaiban és
• 5,9% Németország keleti tartományaiban.

Svédország

A 65 éves kor előtt (61-64 éves korban) igénybe vett nyugdíjakat a nyugdíjas 65 éves korának eléréséig csak az inflációnak (árindexnek) megfelelő mértékben indexálják. 65 éves kor után igénybe vett nyugdíjakat, illetve a korábban igénybe vett nyugdíjakat a nyugdíjas 65. életévének betöltése után a bérnövekedéssel indexálják, de a bérindexből levonják a nyugdíj megállapítása során alkalmazott előzetes kamatláb (1,6%) mértékét (economic adjustment indexation, följsamhetsindexering).

Abban az esetben, ha a rendszerben aktiválják a kiegyenlítő mechanizmust (balansering) - mert a kiadások meghaladják a bevételeket -, akkor nem a bérindex, hanem a kiegyenlítő index (balansindex) a nyugdíjnövelés alapja. Ennek következtében a nyugdíj összege kisebb, mint a kiegyenlítő mechanizmus aktiválása nélkül lehetne Ezt azonban a kiegyenlítő mechanizmus visszapótolja, ha megfordul a trend és a bevételek ismét meghaladják a kiadásokat a nyugdíjrendszerben.

Egyesült Királyság

2011 óta az új állami nyugdíj összegét évente az alábbi három mérték közül a legmagasabb mértékkel kell növelni (triple lock):

• bérnövekedés alapján: a bérek átlagos növekedési üteme az Egyesült Királyságban,
• árnövekedés alapján: a fogyasztói árindex (Consumer Price Index, CPI) növekedési üteme, vagyis az infláció mértéke az Egyesült Királyságban,
• 2,5%.

Például: ha a bérnövekedés 1,7%, az árnövekedés 2,2%, akkor a nyugdíjakat 2,5%-kal kell növelni. Ha a bérnövekedés 3,8%, az árnövekedés 1,1%, akkor a nyugdíjakat 3,8%-kal kell növelni. Az új állami nyugdíj összetevői közül a "protected payment" rész minden esetben az infláció mértékével nő.

2011 előtt a nyugdíjak minden esetben a kiskereskedelmi infláció (Retail Price Index, RPI) mértékével nőttek, ami jelentősen kisebb nyugdíjnövelést tett lehetővé, mint a Triple Lock megoldás. A Triple Lock révén a nyugdíjak gyorsabb ütemben nőttek, mint akár a bérnövekedés, akár az árnövekedés üteme, így a nyugdíjak reálértéke és relatív vásárlóereje egyaránt jelentősen nőtt

A nyugdíjnövelés mértéke 2011 óta:

• 2011. április: 4,6% (infláció)
• 2012. április: 5,2% (infláció)
• 2013. április: 2,5% (garantált emelési minimum)
• 2014. április: 2,7% (infláció)
• 2015. április: 2,5% (garantált emelési minimum)
• 2016. április: 2,9% (bérnövekedés)
• 2017. április: 2,5% (garantált emelési minimum)
• 2018. április: 3,0% (infláció)
• 2019. április: 2,6% (bérnövekedés)
• 2020. április: 3,9% (bérnövekedés)
• 2021. április: 2,5% (garantált emelési minimum)

A brit hármas emelési mechanizmus eredményeként 2011-2021 között a nyugdíjak 41%-kal nőttek, miközben az infláció 25%-kal nőtt, a bérnövekedés pedig 22% volt.

A "triple lock" emelést a 2022-2023 pénzügyi évre befagyasztották, miután a pandémia (és a Brexit) első sokkja utáni gazdasági visszapattanás következtében 8%-kal nőttek a bérek az Egyesült Királyságban, és ilyen mértékben a kormányzat nem kívánta emelni a nyugdíjakat. A befagyasztás egy éve alatt a nyugdíjak az infláció mértékével, vagy 2,5%-kal nőhetnek.

Amint a fenti nemzetközi példákból is látható, minden állam más-más módszerrel próbálja megőrizni a nyugdíjak vásárlóértékét. Célszerű az ilyen példákat elemezni, mielőtt a magyar módszer korrekciójára sor kerülne

Mi várható a választások után?

A 2022-es választási évet követően jobb, ha szigorításokra készül minden érintett, hiszen rövid időn belül kezelni kell - a nyugdíjemelés optimális megváltoztatása mellett - a nyugdíjrendszer lényeges gondjait, például

• a nők kedvezményes nyugdíja feltételei szigorításának kérdéskörét (a 40 évnyi jogosító időnek a nyugdíjkorhatár 3 évvel történt emelkedése tükrében 43 évre kellene emelkednie),
• a külföldön dolgozó magyarok miatt kieső itthoni járulékbevételek pótlásának kérdéskörét,
• a járulékplafon eltörlése miatt a magas keresetűek exponenciálisan emelkedő nyugdíjígérvényének problémakörét,
• a közteherviselés hazai optimalizációs lehetőségeinek - részmunkaidő, kata, ekho, őstermelők, stb. - az érintettek nyugdíjvárományát drámai mértékben csökkentő hatásait,
• a nyugdíj összegének a várható élettartam hosszától való függetlensége fenntarthatatlanságát,
• a nyugdíjmegállapítás évének a nyugdíj összegére gyakorolt védhetetlen befolyását, vagyis a valorizáció méltánytalanság-gerjesztő hatásait.

KOMOLY KORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉSEK NÉLKÜL A JÖVŐ NYUGDÍJASAI SOKKAL FÁJDALMASABB MEGSZORÍTÁSOKRA KÉSZÜLHETNEK.

Forrás: Dr. Farkas András, NyugdíjGuru News