Elértéktelenedtek a nyugdíjak, de sokkal kevesebb lett az igazán szegény nyugdíjas 2010 után

A magyar nyugdíjrendszerben jelentős változások voltak az elmúlt két évtizedben. Dióhéjban ezek voltak a legfontosabb intézkedések:

• a nyugdíjak számításában 2000-ben áttértek a svájci indexálásra, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjakat az infláció és a nettó átlagbér növekedésének átlagával emelték minden évben.
• A svájci indexálás szigorítása egy 2009-es törvény alapján már 2010-ben elkezdődött, 2012-től pedig egy teljes mértékben csak inflációkövetésre alapozó rendszer lépett a helyébe. Azóta a nyugdíjak összege az aktuális bérszínvonaltól nem függ, a rendszer csak a vásárlóerő fenntartását célozza.
• Emellett a nyugdíjak nagyságát leginkább meghatározó intézkedés a 13. havi nyugdíj kivezetése volt 2010-től, szintén az említett 2009-es törvény alapján. A negyedik Orbán-kormány 2020-ban ennek fokozatos visszavezetéséről döntött, a terv szerint 2024-re érné el az összeg értéke a teljes havi nyugdíj szintjét.
• A 2009-es törvény alapján 2013 és 2022 között fokozatosan, 62-ről 65 évre emelték a nyugdíjkorhatárt. Szintén fontos intézkedés volt a 2011-ben bevezett Nők 40 program, ami lehetővé teszi, hogy a nők 65 éves koruk előtt nyugdíjba menjenek, ha ledolgoztak 40 évet.

Az alábbi ábrán látszik ezeknek az intézkedéseknek a hatása a nyugdíjrendszer néhány fontosabb mutatójára. Az egyik legfontosabb változás, hogy - a népesség öregedése ellenére - az ellátásban részesülők aránya a 2002 és 2010 közötti mérsékelt, nagyjából 1 százalékpontos csökkenés után 2010 és 2020 között több mint 3 százalékpontot esett, így az időszak végén már csak 26 százalék volt.

Ezzel párhuzamosan a nyugdíjak bérekhez viszonyított aránya is csökkent az elmúlt 20 évben. Itt azonban nem folyamatos ereszkedés volt megfigyelhető. Eleinte a nyugdíjak zárkóztak a bérekhez, ám ezt a folyamatot először a 2008-as válság, majd a svájci indexálás kivezetése megszakította. 2013-tól kezdve pedig a nyugdíjak látványosan elkezdtek leszakadni az átlagbérektől.

A két fenti folyamat eredményeként a 2010-ben mért GDP-arányos 11,1 százalékról 2020-ra 8,6 százalékra csökkent az ellátásokra fordított kiadások összege.

Bár az inflációkövetés 2012-es bevezetése miatt a nyugdíjak értékének azóta fixnek kellene lennie, a rendszer működése valójában lehetővé teszi a reálérték növelését. Egy adott évben ugyanis mindig a következő évre becsült infláció alapján emelnek. 2012 és 2015 között emiatt többször is előfordult, hogy a várakozásoknál alacsonyabb valódi infláció miatt nőtt a nyugdíjak reálértéke. Többek között ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a szegénység mértékéről az összes mutató közül talán a leginkább kézzelfogható módon árulkodó* súlyos anyagi depriváció csökkent a magyar nyugdíjasok körében.

A szegénység ilyen jellegű csökkenése viszont együtt járt a relatív jövedelmi szegénységi mutató emelkedésével. Ennek az volt az oka, hogy a nyugdíjak növekedése elvált az átlagos bérnövekedéstől, és ahogy a relatív szegénységi küszöb magasabbra került, egyre több nyugdíjas került az alá.

Ennek a mutatónak az emelkedése tehát valójában inkább az egyenlőtlenségek növekedéséről árulkodik: a nyugdíjasok helyzete a 2010-es évek második felének gazdasági fellendülése alatt nem javult annyit, mint azoké, akik a bérnövekedés nyertesei voltak.

Stubnya Bence 

G7.hu