Ferenc pápa: A reményt az élet legsötétebb szegleteiben kell keresni

2022.04.17

Az ukrajnai Melitopol polgármestere is jelen volt a pápa szombat esti homíliáján.

Ma is szükség van a krisztusi feltámadás képviselte reményre és fényességre Ferenc pápa szerint, aki békét sürgetett a háború uralta világban a Szent Péter-bazilikában mondott homíliájában szombat este.

A pápa imáját azzal kezdte: az írók a csillagos éjszaka szépségéről szoktak írni, miközben jelenleg a háborús éjszakai égre a halál húz fénycsíkokat.

Az egyházfő felidézte, miként fedezték fel az asszonyok, hogy Krisztus sírja megüresedett. Ferenc pápa úgy vélte, a feltámadást hirdető húsvét a megszokott sémák felborításával kezdődött. "Meglepetésszerű reményt" hozott az emberiség életébe, de "nem mindig könnyű ráerezni, mivel a remény gyakran nem talál helyet szívünkben" - mondta a pápa.

Hozzátette, túl gyakran szemléljük az életet és a valóságot földre szegezett tekintettel, 

csak a múlandó jelent bámuljuk, kiábrándulva a jövőből, bezárkózva egyéni szükségleteinkbe, az apátia kényelmes börtönében, és közben folyamatosan panaszkodunk, hogy a dolgok soha nem fognak megváltozni".

Úgy folytatta: a reményt az élet legsötétebb szegleteiben kell keresni, ahol az emberek sírnak, küzdenek, szenvednek, remélnek. "Az a kereszténység, amely az Urat a múlt roncsai között keresi, és bezárja a megszokás sírjába, húsvét nélküli kereszténység" - mondta a pápa, aki felszólította egyházát, "félelem, mesterkedés, megalkuvás nélkül" menjen ki a világ utcáira. "Vigyük el Jézust a mindennapi életbe a béke eszközeivel a háború borzalmaitól sebzett világba (..) Jézussal az éjszaka nem marad végtelen" - mondta Ferenc pápa.

A pápa szavait öt és fél ezren hallgatták a papokkal és hívőkkel teli bazilikában. A koronavírus-járvány két éve után ismét tele volt a bazilika, aki nem fért be, a Szent Péter téri kivetítőkön követte a szertartást, amelyen jelen volt Ivan Fedorov, a dél-ukrajnai Melitopol polgármestere is - akit öt napon át tartották fogva a várost elfoglaló orosz erők, mielőtt kicserélték kilenc orosz sorkatonára -, valamint az ukrán parlament három tagja.

A misén ima szólt a népek közötti párbeszédet és békét építő kormányzókért, valamint azért, hogy a háborútól sújtott népek reményben és békében részesülhessenek.

Nagyszombat este a hagyomány szerint felnőttek részesülnek a keresztség szentségében, az idén heten voltak, két nő és öt férfi: négy olasz, egy egyesült államokbeli, egy albán és egy kubai. A vigílián a bazilika eddig néma harangjai ismét megszólaltak, és "visszaindultak" a világ templomaiba.

Vasárnap délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter téren mutatja be az ünnepi misét, majd elmondja húsvéti üzenetét, melyet az Urbi et Orbi áldás követ. Hétfőn délben Mennyek Királynője-imát mond, délután pedig az egész országból érkező tinédzserekkel virraszt a téren.

mti.hu

"ÖSSZEFOGÁS" NYUGDÍJAS KLUB
 
3530 Miskolc, Vörösmarty u. 35. 5/2.
Telefon: 06/70/548-14-23; FAX: 46/326-951;

e-mail: ossznyugd@citromail.hu
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el