Fontos dolog derült ki a 4. oltásról: rengeteg magyart érint, ezt jó tudni
A szakértő szerint a vírus alakulása teljes bizonyossággal nem jelezhető előre, de az cselekedett jól, aki felvette a három oltást.

Ismét a koronavírusról posztolt közösségi oldalán Kemenesi Gábor. A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi karának adjunktusa arról írt, hogy most már a három dózis számít alap immunizációnak, a koronavírus omikron változatával szemben is a három vakcina nyújt védelmet.
A szakértő szerint a vírus alakulása teljes bizonyossággal nem jelezhető előre. "Akik felvették a jelen helyzetben leghatékonyabbnak számító három dózist és a járvány alakulásával párhuzamosan tudatosan viselkednek, mindent megtettek" - hangsúlyozta.
Kemenesi Gábor ezután a negyedik oltásról írt. A virológus elmondása szerint három tanulmány készült már a negyedik oltás hatásosságáról, de nincs még kellő információ, hogy az kinek, mikor és milyen körülmények közt indokolt. Az eddigi adatok alapján elsősorban az idős korosztály és a krónikus betegségben szenvedők lesznek a fő célcsoport.
forrás:facebook.com / penzcentrum.hu
