Hagyja a drága bolti fűszereket: mutatjuk, hogyan készíthet olcsó és egészséges ételízesítőket otthon

2022.03.13

Az ételízesítők is sorra kerültek a Szupermenta termékteszt programban, mely során 35 terméket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. 27 ételízesítőnél fordultak elő jelölési hibák, továbbá a hatóság öt, zellert is tartalmazó ételízesítőt kivont a forgalomból, mert a csomagoláson nem jelölték az allergén jelenlétét. Ennek alapján cikkünkben utánajártunk, hogy miért jobb, ha ételízesítőinket, fűszereinket, mi, magunk készítjük el. Valamint azt is megnéztük, hogy miként készíthetjük el ezeket a keverékeket, ha ízletes és egészséges fűszereket szeretnénk ételeinkhez adni.

A Szupermenta összesen 35 (25 hazai és 10 külföldi előállítású) ételízesítőt vizsgált. Jellemző, hogy a vásárlói igények miatt ma már e termékkörből is különféle változatokat vásárolhatunk. Épp ezért a tesztelt termékek is három csoportba sorolhatók: 29 ételízesítő sót és adalékanyagot/aromát is, 3 termék pedig csak sót tartalmazott, míg 3 ízesítő "mindkettőtől" mentes volt. Az élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérések alkalmával sor került az ólom és kadmiumtartalom, adalékanyagok vizsgálatára, de a szakemberek - többek között - az allergén összetevők nem várt jelenlétét is ellenőrizték.

A Nébih laboratóriumi mérnökei öt ételízesítőnél kimutatták a zeller allergént, pedig a csomagoláson erre sem összetevőként, sem lehetséges keresztszennyeződésként nem történt utalás. A hatóság az összes érintett terméktételt - már a tesztfolyamat elején, tavaly júliusban - azonnali hatállyal kivonta a forgalomból minőségmegőrzési időre és kiszerelési egységre tekintet nélkül, továbbá azok forgalomba hozatalát megtiltotta. A vizsgált ételízesítő tételek fogyasztóktól való visszahívására is sor került.

Egy terméknél - a helytelen allergén jelölés mellett - a sótartalommal is probléma volt: a laboratóriumi vizsgálat magasabb értéket mutatott ki, mint amit a csomagoláson feltüntettek. (Az eljárások lezárása után az érintett három gyártó öt visszahívott terméke - a zeller allergénre való utalást is tartalmazó javított jelöléssel - újra forgalomba kerülhetett.) A termékek több mint 2/3-ánál, 27 ételízesítőnél egyéb jelölési hibák is akadtak. Gond volt többek között a zöldség összetevők feltüntetésével, a származásra, a tápértékre és a szárított zöldségek mennyiségére vonatkozó jelölésekkel is.

A hibák miatt hatósági eljárások indultak, és élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki a hatósági ellenőrök megközelítőleg összesen 2.300.000 forint értékben. A bírság mellett az érintett előállítókat és forgalmazókat természetesen a jogsértések megszüntetésére, valamint a jelölési hibák határidőre történő kijavítására is kötelezték.

A terméktesztek egyik legnépszerűbb mozzanata a kedveltségi vizsgálat, melyen ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a legnagyobb csoport, azaz a 29 sót és adalékanyagot/aromát tartalmazó ételízesítő közül

  • a dobogó legfelső fokára a Lacikonyha Univerzális Ételízesítő állhatott,
  • a második helyen a Delik'at Ételízesítő 2000g végzett,
  • míg a harmadik helyet a Delik'at Ételízesítő 200g érdemelte ki.

A 3 só- és adalékanyag/aromamentes ételízesítő versenyében

  • az első helyet a Csattos Natúr Ételízesítő Szárított zöldségekből és fűszernövényekből szerezte meg,
  • második lett az Ataisz ételízesítők, natúr vega-mix sómentes zöldségkeverék,
  • harmadik helyen pedig a Naturmind Ételízesítő keverék végzett.

A szintén 3 "versenyzőből" álló, sót tartalmazó, de adalékanyag/aromamentes ételízesítők kategóriájában

  • első lett a Lucullus Natúr Ételízesítő min. 95% zöldség- és fűszertartalom,
  • második helyen végzett a VEGETA NATÚR Ételízesítő,
  • a harmadik helyezett pedig a Kania ételízesítő min. 45% zöldségtartalommal lett.

Készítsük inkább otthon?

Ha már odafigyelünk arra, hogy mit és hol vásárolunk, ha megfelelő egyensúlyban fogyasztjuk a húsokat és a zöldségeket, gyümölcsöket, akkor a következő lépés lehet a fűszerekre való odafigyelés. Szóval, ha szeretnénk egészségesen étkezni, és minimalizálni az egészségtelen összetevőket tartalmazó, alapanyagok bevitelét, akkor érdemes a fűszerespolcunkat is átnézni. Ezek a termékek sok esetben tartalmaznak tartósítószereket, túlzott sómennyiséget és egyéb kevésbé egészséges adalékokat. Apróságnak tűnhet, de sokat számít! Ha már odafigyelünk a táplálkozásunkra és a megválasztott alapanyagokra, akkor ezek se maradjanak ki a sorból. Kevesen gondolják, de a legtöbb fűszerkeveréket mi, magunk is elkészíthetjük otthon. Ráadásul így biztosan tudhatjuk majd, mit teszünk ételeinkbe, mit fogunk elfogyasztani.

A táplálkozási szakértők szerint világszerte több mint száz fűszert és fűszerkeveréket használnak a főzéshez. Némelyikük pedig koncentrált antioxidáns-forrásnak bizonyul - olyan anyagok, amelyek megvédik a sejteket a károsodástól. Jó hír, hogy, ha mi, magunk állítanánk össze kedvenc keverékeinket nem kell hatalmas vadászatot folytatnia ezekért az alapanyagokért, hiszen a legtöbb alapanyaga a helyi piacokon is megtalálható. Éppen ezért most összegyűjtöttünk néhány fűszerkeverék ötletet, amit bármikor kikeverhetünk otthon. Lássuk, mit és hogyan készíthetünk el!

Taco fűszerkeverék:

  • 1 evőkanál chili por
  • 1 evőkanál fokhagyma por
  • 1,5 tk paprika
  • 1,5 tk kömény
  • 1,5 tk hagymapor
  • 1 tk oregánó
  • 1 teáskanál tengeri só
  • 1/2 tk őrölt bors
  • 1/2 teáskanál cayenne (ízlés szerint)

Chili fűszerkeverék:

  • 2 evőkanál chili por
  • 2 tk fokhagyma por
  • 2 tk kömény
  • 2 tk oregánó
  • 1 tk paprika
  • 1 tk hagymapor
  • 1/2 teáskanál kakukkfű

Fűszerkeverék baromfi húshoz:

  • 2 evőkanál kakukkfű
  • 1 evőkanál bazsalikom
  • 1 evőkanál zsálya
  • 1 tk tárkony
  • 1 tk szerecsendió
  • 1/2 teáskanál tengeri só
  • 1/2 tk őrölt bors

BBQ fűszerkeverék sertés- és marha húshoz:

  • 1 evőkanál tengeri só
  • 1 evőkanál őrölt bors
  • 1 evőkanál chili por
  • 1 evőkanál fokhagyma por
  • 1 evőkanál paprika
  • 1 evőkanál hagymapor

Olasz fűszerkeverék:

  • 1 evőkanál oregánó
  • 1 evőkanál petrezselyem
  • 1 evőkanál kakukkfű
  • 2 tk bazsalikom
  • 2 tk zsálya
  • 1 tk fokhagyma por
  • 1 teáskanál tengeri só
  • 1 tk őrölt bors

Curry fűszerkeverék:

  • 2 evőkanál kurkuma
  • 1 evőkanál koriander
  • 1 evőkanál kömény
  • 1 tk őrölt mustár
  • 1 tk kardamom
  • 1 tk őrölt szegfűszeg
  • 1 tk szerecsendió
  • 1/4 teáskanál cayenne bors (ízlés szerint módosítani)

Házi fűszerkeverékek tárolása

Miután elkészítettük ezeket a fűszerkeverékeket, légmentesen záródó edénybe kell tennünk őket. Ha az adagolással megvagyunk, ügyeljünk arra, hogy a fűszereket a kamrában, szekrényben vagy a fűszeres fiókban tároljuk, hogy távol tartsuk őket a fénytől. Ezek a keverékek több hónapig is eltarthatók, az elkészítéshez használt fűszerek frissességétől függően. Mivel a fűszerek gyakran leülepednek az üveg aljára, használat előtt alaposan rázzuk össze őket.

Hogyan adagoljuk?

Az általános szabály az, hogy körülbelül 2 evőkanál fűszerkeveréket használjunk minden kiló húshoz. Ez azonban személyes preferencia kérdése, ezért kezdjük kisebb mennyiséggel, majd szép lassan növeljük az adagot, ha úgy látjuk jónak.

forrás: hellovidek.hu

"ÖSSZEFOGÁS" NYUGDÍJAS KLUB
 
3530 Miskolc, Vörösmarty u. 35. 5/2.
Telefon: 06/70/548-14-23; FAX: 46/326-951;

e-mail: ossznyugd@citromail.hu
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el