Itt a hatodik hullám: akár a háború is szerepet játszhat benne?

2022.03.27

Bár a szakértők őszre jósolták a hatodik hullámot, úgy tűnik, mintha jóval hamarabb kopogtatna Európa ajtaján: nemcsak Kínában, Hongkongban és Dél-Koreában hanem az európai országokban is újra elkezdtek emelkedni a számok.

Az, hogy a koronavírus még mindig mennyire kiszámíthatatlan, mutatja, hogy február elején Jakab Ferenc virológus professzor az ATV Híradójának még így nyilatkozott:

Úgy gondolom, hogy egy jól átvészelhető nyugodt tavaszi és nyári periódus után, a következő őszi és téli szezonban látjuk majd meg, hogy visszatér-e a vírus, milyen intenzitással, milyen variánssal és milyen esetszámokkal."

Rusvai Miklós virológus ugyanebben az időben így gondolkozott:

Nyárig hosszú idő van, akár újabb variáns is megjelenhet."

Valóban újabb SARS-CoV2 variánsok cirkulálását mutatják ki világszerte, de ezek járványtani súlya még nem kellőképpen ismert - írja szinte válaszul erre Dobson Szabolcs, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy az Európai Betegségmegelőzési és -Kontroll Központ (ECDC) aggódni kezdett az ukrajnai menekültek kapcsán és kiadta a COVID-19 tesztelés, oltás és az Ukrajnából lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek befogadóállomásai számára javasolt védőintézkedések végrehajtásáról szóló dokumentumot.

E szerint a befogadóállomásokon elhelyezett, Ukrajnából lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyeknek ingyenes hozzáférést kell biztosítani a SARS-CoV-2 teszteléshez és a COVID-19 elleni védőoltáshoz. Ezenkívül az ECDC védőintézkedéseket is javasol.

Mindeközben egyes magyar településeken ismét emelkedés figyelhető meg a szennyvíz SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációjában. A vizsgált városok közül Budapesten, Békéscsabán, Egerben, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen és Zalaegerszegen tapasztalható emelkedő tendencia.

Bár Magyarországon az aktív fertőzöttek számát tekintve még nem jelenthető ki, hogy itt lenne a hatodik hullám, a PCR-tesztek pozitivitási aránya mégsem akar lankadni, sőt. Március 17-én 40 százalékos volt, tegnap 39,9 százalék, de ma is 30 százalék feletti volt.

A Rusvai Miklós által emlegetett új mutánsokat egyébként Franciaország több régiójában, Angliában, az USA-ban, Izraelben és másutt is kimutattak, ilyen a deltakron variáns, amely a delta és az omikron variáns hibridje, de mutattak ki Thaiföldön és Izraelben omikron B.2.2 variánst, amely állítólag az omikron BA1. és BA2. hibridje.

Szakértők szerint itt az újabb hullám

"Elindult a következő hullám Európában" - írta Eric Topol is, a Scripps Orvostudományi Kutatóintézet alapítója és igazgatója a Twitteren, utalva a COVID-19 esetek számának gyors emelkedésére Ausztriában, Hollandiában, Németországban, Görögországban és más országokban, melyet a Házipatika vett észre a Fortune-ra hivatkozva.

A szakértők sem igazán tudják, hogy mi az oka az egész világon megfigyelhető új fertőzési hullámnak, de arra gondolnak, hogy néhány nagy tényezőre vezethető vissza, ideértve az omikron lopakodó változatának elterjedését, a korlátozások enyhítését, valamint a vírussal kapcsolatos viselkedésmód megváltozását.

Az Európai Betegségmegelőzési és -Kontroll Központ fenti intézkedései kapcsán azonban felmerülhet egy negyedik tényező is, nevezetesen, hogy a hatodik hullám elindulásában talán némileg hozzájárulhat a háború okozta óriási ukrán menekülthullám Európa felé.

Kemenesi Gábor virológus tegnap a Népszavának egyébként így fogalmazott:

Hogy mit fog csinálni ez a variáns, még nem lehet megmondani, a járványt mindig az mozgatja, hogy merrefelé talál magának utat a vírus. A koronavírus járvány még mindig nem egy olyan "beállt" rendszer, mint az influenzáé, egymástól függetlenül jönnek létre az új változatok".

Ausztria

Az osztrák kormány négy napja jelentette be, hogy március 23-tól ismét kötelező lesz beltérben FFP2-es maszkot viselni, illetve a fertőzöttekre ismét karanténszabályok vonatkoznak majd. A kormány nem a fertőzöttek számának megugrásával magyarázta az intézkedést, hanem az egészségügyi intézmények tehermentesítésével. Február 28-án egyébként 20 210 főt regisztráltak koronavírussal, azóta minden nap ennél többet, tegnap éppen 34 340 főt.

Anglia

Nagy-Britanniában február vége óta meredeken emelkedik az új COVID-megbetegedések száma, az elmúlt héten több, mint 500 ezer embernél lett pozitív a vírus. A lopakodó omikron az új esetek közel 57 százalékát teszik ki. A március 12-ével záruló héten több mint 11 000 COVID-beteg került kórházba az Országos Egészségügyi Szolgálat adatai szerint, ami 21 százalékos növekedés az előző héthez képest.

Belgium

Emelkedik a koronavírus-fertőzéses új esetek, és a kórházban ápoltak száma is Belgiumban, az egyhetes napi átlagos fertőzésszám ismét megközelítette a tízezret - közölte a La Libre Belgique. Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan 9953 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, ami 25 százalékkal haladja meg az előző hétnapos időszak adatait. Naponta átlagosan 169 embert szállítanak kórházba koronavírus-fertőzés miatt, ami 17 százalékos növekedést jelent egy hét alatt.

Németország

Február közepén lazítottak a járványügyi szabályokon, ám március 10-re minden korábbinál magasabbra, 250 ezer fölé emelkedett a koronavírussal fertőzöttek napi száma. Azóta naponta 200 feletti halálesetet regisztrálnak folyamatosan növekvő esetszámok mellett, de a német kormány továbbra sem szigorít.

Szlovákia

48,25 százalékos a pozitivitási arány a tegnapi fertőzötteknél, és 10 387 főnél diagnosztizálták a vírust. Az Új szó arról ír, hogy szinte még véget sem ért koronavírus-járvány negyedik hulláma Szlovákiában, de már itt van a második omikron-hullám

Horvátország

Március 6-án 875 új fertőzöttet diagnosztizáltak, elképzelhető, hogy ez lehetett az ötödik hullám alja, mert azóta a március 11-ét leszámítva ismét ezer felett vannak az új fertőzöttek.

Franciaország

Március 7-én volt egy trendforduló, amikor 11 235 főt találtak aktív fertőzöttnek, tegnap viszont már 180 777 főt. Míg március 1-jén 19,9 százalékos volt a tesztek pozitivitási aránya, addig március 17-én már 25,9 százalék.

Kormos Olga

mfor.hu


Share

"ÖSSZEFOGÁS" NYUGDÍJAS KLUB
 
3530 Miskolc, Vörösmarty u. 35. 5/2.
Telefon: 06/70/548-14-23; FAX: 46/326-951;

e-mail: ossznyugd@citromail.hu
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el