Kidobott levélszavazatokat találtak Marosvásárhely mellett egy szemétlerakónál

2022.03.31

A román rendőrség nagy erőkkel jelent meg a helyszínen, ahol nyomokat rögzítenek. A kollégánk által látott levélszavazatokon az ellenzékre húzták be az X-et. A szavazólapokon nem volt pecsét, de ez anélkül is érvényes.

 

Kidobott levélszavazatokat találtak Marosvásárhely mellett a Jeddre vezető út mellett egy illegális szemétlerakónál szerdán.

A helyszínen tartózkodó tudósítónk elmondta, a köztemetővel szemben építkezési törmelék között bukkantak a szavazólapokra. Jónéhány elszórva van, illetve zsákokat is lehet látni, amelyek szintén levélszavazatokat tartalmazhatnak. Kollégánk arról is beszámolt, hogy több lapon égésnyomok vannak, vagyis megpróbálhatták őket megsemmisíteni.

A rendőrök nagy erőkkel jelentek meg a lerakónál, lezárták a helyszínt. Azt egyelőre nem tudni, hány zsákban lehetnek szavazólapok, a hatóságok még nem adtak tájékoztatást. Kollégánk elmondta, a rendőrök elsőre nem értették, miért vannak golyóstollal kitöltve a lapok, miért nem pecsét van rajtuk (Romániában azzal zajlik a szavazás). A kollégánk által látott lapokon kivétel nélkül az ellenzékre leadott szavazatok voltak.

A rendőrök jelenleg nyomokat rögzítenek, ujjlenyomatokat vesznek, az összes lapot lefotózzák, illetve további zsákokat keresnek a környéken. Kollégánk szerint nem egy elhagyatott környéken találták a levélszavazatokat, a helyi tűzoltóság és a rendőrség is gyakran megfordul ott a tarlótüzek miatt.

A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást, illetve kollégánknak arra tettek ígéretet, hogy a nyomok rögzítése után megnézheti a szavazólapokat, illetve felvételeket készíthet. A szavazólapokon egyébként nem volt bélyegző, de a 2013-as választási törvény 275. paragrafusának 3. pontja szerint "a levélben szavazás szavazólapja bélyegzőlenyomat nélkül érvényes."

A lapok úgy kerültek elő, hogy a punctul.ro újságíróját, Cristian Teodorescut értesítette egy olvasó, aki kiment a helyszínre, és videót is készített a lapokról:

Cristian Teodorescu a Transtelexnek azt mondta, nem nyúlt a lapokhoz, a rendőrséget pedig ő értesítette arról, mit talált.

Azok a határon túli magyarok, akik március 9-ig regisztráltak, szavazhatnak levélben az országgyűlési választásokon. A hvg.hu kereste az ügyben a Nemzeti Választási Irodát, azt írták, hogy hamarosan közleményt adnak ki.

Az ügyre Márki-Zay Péter reagált az ellenzék nevében, aki szerint a történtek fényében meg kell semmisíteni az összes határontúli levélszavazatot.

hvg.hu


"ÖSSZEFOGÁS" NYUGDÍJAS KLUB
 
3530 Miskolc, Vörösmarty u. 35. 5/2.
Telefon: 06/70/548-14-23; FAX: 46/326-951;

e-mail: ossznyugd@citromail.hu
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el