Súlyos baj van a magyarok kedvenc gyümölcsével: horror áron vehetünk majd befőttet?

2022.06.27

Még azt sem tudni, mennyiért lehet majd meggyet kapni, komoly problémákkal néz szembe az ágazat.

Bár elindult a meggyszezon, a feldolgozásban és a gyümölcs méretében is gondok vannak - írja az Index. A szakértő elmondta, hogy az átvételi ár egyelőre csalódást kelt.

Egyelőre kérdéses, hogy milyen árakkal folytatódik a múlt héten szerdán elindult hazai ipari meggyszezon. A nagyobb, professzionális árutermelő ültetvényeken ekkor indult meg az érdi bőtermő fajta szürete. A valós termelői költségeket hűen reprezentáló kilogrammonkénti 280-300 forintos vagy afölötti árvárakozásokkal szemben 220-240 forintos ajánlatokkal szembesültek a termelők

mondta el a lapnak Takács Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke.

A lap megjegyzi azt is, hogy az orosz-ukrán háború és a globális inflációs helyzet spórolásra készteti az embereket, és ez így van a meggy legnagyobb felvevőpiacának számító Németországban is. Hazánk a meggyexportban kiemelkedő szereplőnek számít Európában, évente 60-65 millió üveg konzervmeggyet visz ki külföldre, így az európai exportbevétel 60 százalékát magyarok teszik zsebre ebben a szegmensben.

forrás: index.hu / penzcentrum.hu

"ÖSSZEFOGÁS" NYUGDÍJAS KLUB
 
3530 Miskolc, Vörösmarty u. 35. 5/2.
Telefon: 06/70/548-14-23; FAX: 46/326-951;

e-mail: ossznyugd@citromail.hu
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el